|
Tweet |
 |
 |
|||||||
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
||
| Paris 1924 | ||||||||
Did you know...as of 2012, Hungary ranks 8th in the world in medals at the Summer Olympic Games despite its being torn apart after WWI and losing half her total population and 2/3 of her territory. This does not include an additional 6 medals won in the Winter Olympics nor the Hungarians that won medals as nationals of other countries after borders were artificially redrawn or after emigration.
Hungary in the Olympics - Select a Year: |
Sections:
COPYRIGHT: |
|
Hungarian Medals!
See all 1924 medalists (in Hungarian) |
Featured 1924 Olympians
Hungary slowly recovers... WWI and the resulting Treaty of Trianon were devastating for Hungary. Forced into the war by Austria, she would emerge from the war missing 2/3 of her territory and 1/2 of her population asFrance and her allies insisted on arbitrary borders in defiance of the principle of self-determination. The war left the economy in shambles, death and destruction, but the Olympic dream did not die.
See Sandor Posta practice on YOUTUBE! Dr. Pósta Sándor, 1952. november 4-én, 64 éves korában távozott az élôk sorából. Az elsô világháborúból súlyos csípôsérüléssel tért haza, de a bécsi mutétnek majd gyógytornának köszönhetôen visszatérhetett a pástra. Párizsba, már kétszeres magyar bajnokként utazott, s a francia fôvárosban tagja volt a bronzérmes tôrcsapatnak, s negatív hôse az olaszok elleni vesztes kard-döntônek. Az utolsó elôtti csörtében szenvedett vereséget. Az egyéniben aratott gyôzelmével azután javított. A sokoldalú fogorvost minden érdekelte, rajzolt, festett, karikatúrákat készített, újságírással is próbálkozott, zenét komponált. Egyik baráti kölcsönét a Fodor Sport Iskolában adott leckékkel egyenlítette ki, ami azután amatôr státusának megvonásához vezetett. Az aranyérem története 1924. Pósta Sándor kard egyéni Tolmács és festő. Újságíró és zeneszerző. Karikaturista és színész. Fogorvos és katona. Nem mellékesen pedig magyar és olimpiai bajnok. Dr. Pósta Sándor mindenhez értett, mindenbe belefogott, és mindent igyekezett tökéletesen véghezvinni. A bajai diákévek után Kolozsvárra járt orvosi egyetemre, és kardjával már ott, szó szerint kivívta társai elismerését, ám fényesnek induló sportkarrierjét megszakította az első világháború. A lövészárokból súlyos csípősérüléssel tért haza, ám egy műtét, majd az azt követő gyógytorna lehetővé tette, hogy ismét vívni kezdjen. Két magyar bajnoki cím után tagja lett a Párizsba készülő kardcsapatnak, ám mivel a sportági szakszövetségek már akkor sem a csurig telt bukszáról voltak híresek, egyszerűen nem volt pénz a kiutaztatására. Kész szerencse, hogy Baja városa még emlékezett azokra a diákévekre és vállalta, hogy Pósta minden költségét fedezi. Utóbb kiderült: mindez kiváló befektetés volt. A magyar kardozó (pontosabban vívó, hiszen egy bronzérmet már a tőrcsapatban összeszurkált) olimpiai szereplését két mondat határozta meg. Az első így hangzott: touché a moi! Vagyis: találat nálam! Ezt Pósta doktor mondotta a kardcsapat döntőjében, amikor az olaszok ellen a partiarányt tekintve 6:5-re vezetett a magyar válogatott. A Pósta–Morika mérkőzés döntetlenre állt, ám a zsűri nem adott meg egy tust a magyar vívónak, aki ezen annyira feldühödött, hogy bár a következő támadás nem érte a testét, lekapta fejéről a sisakot, és a fenti mondatot harsogva leviharzott a pástról. Társai, csupa őrnagy, alezredes és ezredes erre alighanem legyintettek volna, hogy katonadolog, de a már leszerelt Pósta nagy felháborodásában bizony ezúttal eltekintett a csapatérdektől. Így lett 6:6, majd utolsó asszójában a még mindig roppant idegesen vívó Pósta simán kikapott, és hiába lett a vége 8:8, tusaránnyal az olaszok nyerték az olimpiai címet. A bronz és az ezüst után már csak az arany hiányzott, de az nagyon. De még hátra volt a kard egyéni, a tizenkettes döntőben négy olasszal és három magyarral. Márpedig itt elhangzott egy másik mondat, a korhű beszámolók szerint a következő: „Jó lesz, ha tartod a szád, mert különben a meccs után fasiszta módra bánunk el veled…“ Puliti, az olaszok legjobb vívója fordult így az egyik zsűritaghoz, a magyar Kovács Györgyhöz, miután az nehezményezte, hogy míg a magyarok körbeverték egymást, a másik három olasz a szó szoros értelmében Puliti kardjába dőlt, így szerezve plusz győzelmeket a társának. Az egyértelmű csalás felemlegetésére érkezett még egyértelműbb fenyegetésnek pedig igen komoly következményei voltak: Pulitit kizárták a küzdelmekből; a következő nap az egész döntőt elölről kezdték; a másik három olasz szolidaritásból visszalépett; Puliti két nappal később egy színházban ököllel ment Kovács zsűritagnak; rendeztek egy magyar vívók-olasz szurkolók bokszmeccset is, totális rendőri győzelemmel; és kerekedett egy újabb olimpiai bajnokságunk. Pósta Sándor ugyanis a csapat döntőjével ellentétben ekkor már elképesztő higgadtsággal vívott. Igaz, az így már csak nyolcas döntőben öt győzelmet szerzett, éppúgy, mint Garai János. Fájdalom, a párizsi zsűri teljes támogatását élvező francia Ducret (aki tőrben nyert, párbajtőrben ezüstérmes lett), is már ötig jutott, ám neki még hátra volt az utolsó meccse egy gyenge formában lévő hollandus ellen. Mindenki biztosra vette a francia aranyat, a két magyar már pakolni kezdett, Ducret azonban megmagyarázhatatlan módon kikapott. Így a három, öt győzelemmel zárt vívó még egyszer pástra állt: Pósta legyőzte Garait, Ducret és a zsűri szintúgy legyőzte Garait, a döntők döntőjében pedig a magyar doktor 4:0-ra lelépte az egyesült francia ellenzéket. Apró bosszút vettünk az akkoriban nem nagyon szeretett Franciaországon… Pósta Sándornak persze az utolsó tussal nem értek véget gyűrődései, sőt, a neheze még csak most következett. Vívónak kiváló volt, karikatúristának szenzációs, újságírónak következetes – de olimpiai bajnoknak nem túl népszerű. Egyszerűen félt a szerepléstől: a legenda szerint nem maradt fel vívásáról egyetlen fénykép sem, mert mindig udvariasan megkérte a kattintgatni vágyó fotósokat, hogy “uraim, inkább a másik versenyzőre fókuszáljanak”. Amikor az olimpia előtt a csapatot fényképezték, elbújt, de a győzelem után sem adott interjút. Párizsban a szállodai szobájából kiküldte névjegyét a rá váró újságíróknak, amelyen ez állt: „Megnyertem az olimpiai bajnokságot. Ez az én nyilatkozatom!“ Igaz, mégis jóban volt az újságokkal: három nappal sikere után szívesen vette a Sporthírlap felkérését, és egész oldalas tudósításban, karikatúrákkal megtoldva számolt be a saját élményeiről… És ebből például kiderült, hogy a röviddel az olimpia előtt hozott szabályváltoztatás azt eredményezte, egyetlen indulónak sem volt hivatalosan elfogadott kardja. Így az összes versenyző Párizs boltjait járta, de mielőtt D’Artagnanhoz vagy Regardere lovaghoz kellett volna fordulni a megfelelő pengékért, netán egyszerűen elmaradt volna a kardverseny, a kardmívesek kikalapálták a kellő számú fegyvert. Az olimpiai, illetve ahogy akkoriban hívták, világbajnoki arany után ugyan az egész ország tisztelte Pósta doktort, ám a dicsőség hamar a múlté lett: mivel egy kölcsönt csak úgy tudott visszafizetni, hogy pénzért adott leckét ifjú vívóknak, amatőr státuszát szégyenszemre visszavonták. Hatvannégy éves korában, 1952. november 4-én hunyt el, ám Baja ezúttal sem feledkezett el híressé vált vívómesteréről: a város sportcsarnoka a Pósta Sándor nevet viseli. Egy olyan ember nevét, akiről barátai, pályatársai mindig szeretettel beszéltek, aki sokoldalúságával beírta magát a magyar sport- és sajtótörténetbe. Csak az a „touché a moi“ ne lett volna. |
1924 Paris Highlights
Dr. Sándor Posta
