 Zsuzsa Hantó's "Kitiltott Családok" (Banished families.
Communist repression of "class enemies" in Hungary)
Megljelent Hantó Zsuzsa:
Kitiltott családok című könyve, ezúttal angolul. (Banished families.
Communist repression of "class enemies" in Hungary) A magyarul már a második kiadáson is túljutott könyv ezúttal is a Magyar Ház Kft.
kiadásában lát napvilágot. Hantó Zsuzsa az elszenvedők és visszaemlékezők emlékeit is magában foglaló könyv történész szerzője nem kevesebbre vállalkozik, mint az 1950-ben és 1951-ben vidékről és Budapestről a kommunista rezsin által kitelepített, kitiltott családok szenvedéseit, megpróbáltatásait, nem egyszer pusztulását mutatja be.
A könyvhöz adatokat, névsorokat - Budapestről kitelepítettek teljes névsora, településenként és ábc sorrendben is -, térképeket - újként 4 térképet a Trianoni békediktátum következményeiről -, Gálócsy Edit árkusi kényszermunkatáborban készített rajzait, az Ebesen a 12 kényszermunkatáborról létrehozott állandó kiállításról filmet, Lajtha László zenéjét tartalmazó CD-is tartozik.
Az ezúttal angol nyelven megjelent könyv számos a külföldiek számára szánt információs kiegészítést is tartalmaz, miáltal kiválóan alkalmas a magyar hivatalos és nem hivatalos tájékoztatók segítésére, hitelesen bemutatva a kommunista időszaknak a magyar társadalmat ért megpróbáltatásait. A könyv kiváló ajándék külföldi, magyarul nem, vagy csak gyengén beszélő ismerőseink számára, akik e könyvből is hitelesen tájékozódhatnak Magyarország elmúlt időszakának történéseiről, s barátaikat, ismerőseiket is tájékoztathatják.
A KÖNYV MAGYAR NYELVŰ ISMERTETŐJE:
Az eltörölni kívánt múlt és a jelen világa jövőkép nélkül, ahogy Esterházy Péter nagyapja fogalmazott:
- „Hősi halál? Nincs.
- Kegyelet? Nincs.
- A fiam? Nincs.
- Nem vesszük föl az inventárba, tehát nincs.
- Nincs múlt, nincs történelem, nincs ország, nincs hagyomány.
- A kommunisták a jelen, a brutális most.”
A könyv első része e történelmet megtagadó kísérletet elemezi a háború befejezése és az 1953 közötti időszakból, a levéltári források segítségével. Az 1947. évi békeszerződés aláírásáig a befolyás mértékének 75-25%-os megosztása a Szovjetunió és a nyugati hatalmak között korlátlan beavatkozást biztosított a Szovjetunió számára a magyar belügyekbe is.
A népbíráskodás a háborús bűncselekmények jogi megtorlásának eszköze lett. Ellentétben a nyugat-európai országokkal, ahol az emberiség ellen elkövetett bűntettekért történt felelősségre vonás a polgári peres és a büntető eljárásokban illetékes szakbíróságok előtt zajlott, hazánkban a népellenes cselekedetekért vontak felelősségre embereket és a laikus pártkatonák lettek a bírák. Az igazolóbizottságok és a „B” lista váltak a hivatalnokok körében lebonyolított tisztogatási akciók eszközeivé.
A civil társadalom felszámolási kísérlete magában foglalta nemcsak a háborús szerepvállalás miatti kollektív felelősségre vonást, mint a felvidéki magyarok, a magyarországi németek esetében, hanem a kommunista vezetők egymás közötti háborúja során népcsoportokat kiáltottak ki bűnösnek. A belső reakció elleni harcban, amelynek célja a múlt megtagadása és kommunista átfestése volt, az „ellenségek és osztályidegenek” lettek a felelősek a belpolitikai bajokért. Internálás, börtön, NKVD előtti felelősségre vonás lett azok sorsa is, akik a háborúból történő kiugrási kísérlet szereplői és támogatói voltak.
A „börtönvilágot” két térkép mutatja be, a gyűjtő- és internálótáborokat, valamint a Közérdekű Munkák Igazgatósága alá tartozó munkahelyeket, ahol a rabok és elítéltek dolgoztak. E térképek nem tartalmazzák azokat a munkahelyeket, ahol a 12 zárt családi munkatábor „lakói” dolgoztak, mert erről – mai ismereteink szerint – csak hiányos levéltári dokumentum áll rendelkezésünkre.
1949-50-től már nemcsak egyéneket, hanem családokat is – beleértve a csecsemőket – felelőssé tették a népi demokrácia építésének akadályozásáért. A lakóhelyről történő kitiltás oka az ”osztályidegen” származás lett, a következmény az ingó és az ingatlan vagyon teljes elkobzása bírói ítélet nélkül, közigazgatási határozattal.
A Kitaszítottak című sorozat négy kötete dolgozta fel a 12 zárt táborba deportált közel tízezer ember sorsát. Ez a könyv a négy kötet rövid összefoglalását adja. A könyvhöz mellékelt CD bemutatja a 12 tábor katonai térképeit 1952-ben és 1982-ben, valamint a táborok helyszínrajzait. A könyvhöz csatolt Magyarország térkép azt az 515 települést tünteti fel, ahonnan a családokat a 12 táborba elhurcolták, és jelöli az 1950-ben létrehozott határsávot is.
Ebben a kötet a budapesti kitelepítettekkel kapcsolatos adatbázist mutatja be a levéltárban fellelhető források alapján. A adatbázis tartalmazza a családfő nevét, foglalkozását, születési évét, eredeti lakóhelyét (kerület, utca, házszám) és a kitiltási helyet, megye és település. A családtagok esetében a rokonsági fokot jelölték (pl. miniszter unokája). A családtagok mellett a név és a születési év csak esetenként szerepel.
A CD tartalmazza azt a 10911 nevet, amelyet a levéltári adatbázisban találtunk és amelyet 10989 főre egészítettünk ki a családok egy részével folytatott egyeztetések során. A CD térképei kerületenként, utca és házszám feltüntetésével mutatják, honnan vitték el a családokat és azt is, hová, megye és település megjelölésével. Budapest 22 kerületéről 44 térkép készült – honnan-hová –, valamint egy-egy összesítő térkép, amely mutatja, ahová elvitték a kitelepítetteket a megyék és a települések megjelölésével.
Gyekiczky Tamás tanulmánya a kitelepítettek jogi diszkriminációjával foglalkozik, kiindulva jogrendszerünk történeti, szociológiai jellemzőinek, tévútjainak bemutatásából. A kitelepített családok közül sokan – visszatérve a Hortobágyról, vagy a másik kényszerlakhelyükről, élve a jog eszközével – kártérítési pereket indítottak a vagyonuk visszaszerzésére.
A politika válasza abszurd, cinikus és brutális volt, különböző jogi trükkökkel megakadályozták ezeknek a kereseteknek az érvényesítését. A Legfelsőbb Bíróság még arra sem volt rest, hogy elvi állásfoglalással zárja ki magának a keresetindítás jogi lehetőségét.
A tanulmány ezt a helyzetet elemzi végig, de a szerző ürügyet keres a korabeli jogrendszer tágabb ismertetésére, így a „szocializmus korának” nevezett időszak általános jogfejlődésének bemutatására is.
Bank Barbara és Bandi István tanulmánya a romániai kényszerlakhelyeket mutatja be 1949 és 1951 között. A D.O. a kényszerlakhely rövidítése (Domiciliu Obligatoriu), amely országszerte jóval több, mint 3500 családot érintett, ezen belül is a magyar arisztokráciát és nemességet. A térkép bemutatja a kényszerlakhelyeket (D. O.), a kényszermunkatáborokat (”telepesfalvak”) és a börtönöket Romániában 1951 és 1964 között, ahol magyarok is voltak.
A könyv második része a családok életének epizódjait villantja fel, mutatva, hogy a család egy tagjának meghurcolása – népbíróság és igazoló bizottság elé állítása, „B” listára vétele, internálása, elítélése, behívása munkaszolgálatra - milyen következményekkel járt a családtagokra és az egész családra, rokonságra nézve.
Az élettörténet módszer segítségével felvett családtörténeteket dokumentumokkal és levelekkel egészítettük ki. Az egyes családok kálváriájának állomásait térképen is bemutatjuk.
A könyv CD melléklete a felsoroltakon kívül tartalmazza az 1945. évi belügyi rendeletet a kitiltásról, az 1945. évi VII. törvényt „A népbíráskodás tárgyában kibocsátott kormányrendeletek törvényerőre emeléséről”, az 1946. évi VII. törvényt „A demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről”, az 1949. évi XX. törvényt, a Magyar Népköztársaság Alkotmányát, valamint az 1952. évi III. törvényt a polgári perrendtartásról.
Bemutatjuk a Pécsváradi kuláklistát és az eljárás során felvett felülvizsgálati jegyzőkönyveket, Apró Antal irataiból – a délszlávok vagyonjogi ügyeinek rendezésével kapcsolatos dokumentumokat. A melléklet bemutat az 1961-ben hat évre ítélt Bolza Mariette képeiből néhányat, valamint Zichy Mihály a rajzoló fejedelem kiállítási megnyitóját.
A CD tartalmaz még kitelepítési emlékműveket, dr. Nagy Barnabásné fotóit, az Ebesen a deportáltak emlékére létrehozott egyetlen állandó kiállítás megnyitójáról fotókat, képet a kommunista diktatúra 1945-1953 között elhunyt áldozatainak emlékére Ebesen 2007-ben felállított síremlékműről. A CD-re tettünk még néhány képet egykor a Zichy család tulajdonában lévő kastélyról valamint Józsa Judit Zsindelyné Tüdős Kláráról készített kerámiájáról.
- courtest www.magyarmenedek.com
[<< Back to all Publications]
[<< Back to All AHF News]
|
Hatvan éve kezdődtek meg a kitelepítések
[halgassa meg Kossuth Rádio]
Cservenka Judit összeállításában Hantó Zsuzsa történészt, az áldozatok közül pedig Csics Borbálát és gróf Zichy Lászlót hallhatták a kitelepítések megindulásának 60. évfordulóján a Vasárnapi újság adásában.
Kitelepítés, internálás, deportálás. Fogalmak, amelyek tartalmát igazán csak azok a tízezrek ismerik, akiket a 60 évvel ezelőtt hozott rendelkezések érintettek, és persze azok a történészek, szociológusok, akik - még a rendszerváltás óta is gyakran a politikai széljárással szemben - kutatják a rideg tényeket és a megrendítő emberi sorsokat.
A Recskre, Kistarcsára és más munkatáborokba internáltak lakása megmaradhatott, de ha családjukat deportálták, az az egész ingó és ingatlan vagyon egyidejű elkobzásával történt. 1950-ben zajlott a Hortobágyra való kitelepítés, ez főként a vidéki városok polgári lakosságát és a módosabb paraszti rétegeket, a kulákságot érintette, míg a budapestiek kitelepítésére 1951-ben került sor. Számukra a kényszerlakhelyek zömét az Észak-Alföld falvaiban jelölték ki. Kutatók és túlélők egyaránt megszólaltak azon a konferencián, amelyet a budai Barabás villában tartottak
Buy books and other products on the AHF Amazon Store 
Help AHF by purchasing all your products using the AHF Amazon Store! You pay nothing
more and AHF earns a small percentage.
Join AHF online!
|
